2009. június 10., szerda

JÉZUS VÁNDORLÁSUNK TÁRSA LETT


Úrnapja van. Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Vagyis az Oltáriszentség, az Eukarisztia ünnepe. Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap utáni 10. napon tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza.

Egy külön ünnepen emlékezünk meg és dicsőítjük Jézust, aki valóságosan jelen van közöttünk az Egyházban a kenyér és a bor színe alatt Szent Testével és Vérével. Jézus mondta, hogy ez a kenyér az Ő teste, hogy ez a kenyér a mennyből szállott alá, hogy aki e kenyérből eszik, örökké él.

A kenyér táplálék. Létfontosságú eledelünk a mindenapi kenyér. A kenyér életet jelent. Megélhetés. Hagyomány, hogy megkezdése előtt egy keresztet rajzolunk rá, hálaadással megáldjuk, mert Isten bőkezűségéből kapjuk és emberi munka gyümölcse. Eleink az utolsó morzsát is tisztelettel illették.

Az Úr ezt választotta, ebben akart köztünk maradni: a kenyér és a bor színében. Az Úr Teste és Vére lelki-szellemi táplálék. Sok ma az éhes ember. De mivel nemcsak kenyérrel él az ember, nemcsak a gyomra üres, hanem a lelke is éhezi és szomjazza az igazságot. Éhesek vagyunk mind a szeretetre, a vigasztalásra, az örömre, a fényre, a szabadságra. Jézus ezért nyújtja nekünk az Ő testét, hogy éljünk vele és életünk teljes élet legyen. Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem… Jöjjetek hozzám és én örök életre szóló vízforrásból adok inni. Krisztus Teste az örök élet eledele, a lélek békéje, az emberi kapcsolatok táplálója, a szeretet táptalaja, Krisztus Vére az örökkévalóság záloga.

De a kenyér és a bor asztalközösség is. Ki ne emlékezne egy szép családi asztalra, fehér abrosz, terített asztal, ahol édesapánk és édesanyák, testvéreink szeretetéből táplálkoztunk. A Kenyér közösséget teremt. Most az Úr gyűjti össze nagy családját az ő lakomájára. Ő egy kenyérből ad ennünk, egy kehelyből ad innunk. Ezért mi összetartozunk. Egyek vagyunk. Egy test, egy lélek. Egyház. Egy közösség, akik el kell fogadjuk egymást, hisz test-vérek vagyunk, így itt tanuljuk meg hordozni, elviselni, szeretni egymást.

Az Oltáriszentség áldozat is. A földbehullott magnak el kellett halnia, a megérett búzát le kellett aratni, a búzaszemnek meg kellett töretni, hogy liszt legyen belőle. A szent kenyérben megjelenik az Úr keresztáldozata, melyben Jézus Vére egyszersmind tisztára mosott bennünket. Amikor megesszük az Úr testét, áldozunk. Aki ebből az eledelből eszik és iszik, az testvérének szeretetet ad tovább, szolgál neki, életét adja, feláldozza magát másokért a szeretet oltárán.

Betlehem héberül azt jelenti - a kenyér háza, ahol megszületett a földre szállt örök Ige, aki "kenyérszínbe rejtezett". Igen, szívünkben hordozhatjuk az Úr Jézust, amikor hozzánk jön a szentáldozásban. Térdre borulunk imádattal, mint a betlehemi királyok, és a feltámadt Krisztus arcát szemléljük. "Isten szeretete az Eukarisztiában keres minket, őrködik felettünk és vár reánk."

Megboldogult II. János Pál pápa az Eukarisztia évére írt apostoli levelében így fogalmazott: "Különös ünnepélyességgel tartsuk meg Úrnapját a hagyományos körmenetéveI együtt. Hirdessük mindenütt - még utcáinkon és házaink között is - hitünket Istenben, aki megtestesült, útitársunk és az áldások kimeríthetetlen forrása lett, és ezzel fejezzük ki hálás szeretetünket" (18).

Úrnapján hittel menjünk el ünnepelni templomainkba. Katolikus templomban a tabernákulum melett az örökmécses jelzi, hogy az eukarisztia szent jelenlétében vagyunk, hogy közel jött hozzánk az Isten, hogy mi is közel kerüljünk Őhozzá. Szentmise után vegyünk részt a körmeneten is.

Az úrnapi körmenet sajátos formája az, hogy négy oltárt állítunk fel a feldíszített út mentén, és egy rövid igeliturgia, illetve szentségi áldás keretében elmélyedünk az Eukarisztia titkában. Minden oltárnál a körmenetet vezető pap egy bevezető fohászban szólít fel, hogy valljuk meg Urunkat, aki földi vándorlásunk társa lett. Könyörög, hogy az "Egyház egyre inkább ismerje föl az Eukarisztiában egész életének forrását és csúcsát" (vö. Mane nobiscum Domine 31.).