2011. július 30., szombat

JÉZUS JÓ PÁSZTOR

Néhány napot Nápoly közelében, Vallo della Lucania egyházmegyében töltöttem. Barátaimat látogattam meg, akik az egyházmegye házas családreferensei. Biciklizés, jó beszélgetések, tengerpart, minden nap szentmise reggel fél 8-kor Padre Lupe-val, családlátogatások, közös imák és éneklések, séták. Grazie Mimmo, Ele, Mariateresa, Maria! Grazie ancora!



A lejátszó töltődik

Gesù mio buon pastore

Coro Emmanuel


Gesù mio buon pastore guida la mia vita,
metti sul mio cuore il sigillo tuo.
Portami con te sui sentieri dell'amor
e difendimi dal male o Signor.

PRENDIMI PER MANO, DIO,

SOLO IN TE CONFIDO,
IO NON TEMERO' ALCUN MALE
SE TU SEI CON ME.
ANCHE NELLA VALLE OSCURA
TU SEI LUCE AL MIO CAMMINO,
E CON TE LA VIA NON SMARRIRO'
GESU' MIO BUON PASTORE.

Ungi il mio capo con olio profumato,
riempi la mia vita con la grazia tua.
Voglio star con te, nel tuo tempio, o Signor,
con i santi tuoi le lodi innalzerò. RIT.

Add a kevesedet Jézusnak


A mai evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus elmegy egy kietlen helyre, egészen egyedül. A Mesternek is szüksége volt arra, hogy visszavonuljon. Igénye volt csendre, pihenésre. Talán mert ekkor volt egészen az Atya jelenlétében az imában. A pusztában töltött negyven nappal kezdte el nyilvános működését, de szolgálata három esztendeje alatt tudatosan és rendszeresen vonult vissza a magány csendjébe és a lélek pusztájába, hogy egészen az Atya akaratát tegye, belőle éljen. Azonban mostani csendjét emberek zaja veri fel. Jönnek tanulni, gyógyulni, egyszerűen Ővele lenni. Kereső és éhes emberek jönnek hozzá. Ahogy kiderül az evangélium elbeszéléséből, nemcsak fizikailag kereső és éhes emberek ezek, hanem –akárcsak mi, mindnyájan- lelkük, egzisztenciájuk legmélyén szeretetre, boldogságra vágyó, az élő Istenre éhes és szomjas emberek. Ezért „megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket”. A „megesett a szíve” kifejezésben ugyanaz az ige szerepel itt (mozgásba jöttek a zsigerei), ami a tékozló fiú történetében is, amikor az Apa meglátja a ház előtt várakozva mocskosan, bűnösen hazaérkező gyermekét… Íme, újra itt találjuk az emberrel együtt érző Isten képét. Olyan Istenünk van, aki Jézusban odafordult és törődik az emberek sorsával.

A tanítványok jelzik a Mesternek, hogy az este leszálltával elérkezett az idő, engedje el a megéhesedett tömeget. De az Úr még együtt maradásra int: „Ti adjatok nekik enni!”. Érezhető, hogy a tanítványokat váratlanul érinti a felszólítás. Nem értik, hogy öt kenyérből és két halból mit lehet kezdeni, de követik a Mester utasításait. Leültetik az embereket. Fontos mozzanat, hogy Jézus nem az égből alászállott mannával hozakodik elő, hanem ezúttal az emberektől kapott öt kenyérből és két halból indul ki, azokat emeli magasba. Így következik be a csoda!

A kenyérszaporítás csodájának leírását hatszor találjuk a négy evangéliumban (kétszer a Máté és Márk evangéliumban, egyszer Lukácsnál és Jánosnál). Valószínű, Jézus több alkalommal is művelt csodát úgy, hogy ételt-italt adott azoknak, akik -sokszor egész nap- hallgatták tanítását. A lakoma képe az Ószövetségben is többször előfordul, melyben Isten házigazdaként ülteti asztalhoz gyermekeit és ad bőséges eledelt nekik. Isten jegyesi szeretete és szövetségi hűsége mutatkozik meg ebben. A terített asztal az emberi életünk főbb állomásait is végig követi. Így gyűlünk össze egy születés megünneplésére, ezzel erősítünk meg családi, rokoni vagy baráti eseményeket és kapcsolatokat. Micsoda családalkotó erő egy szép vasárnapi ebéd… Ugyanakkor minden kenyérszaporítás az utolsó vacsora előképe, melyben Jézus saját testét és vérét hagyja örökül, hogy az Eukarisztia magunkhoz vételével örökre egyesülhessünk Vele. A szentatyák azonban már az első századokban úgy látták, hogy a szentáldozásban látszólag mi „esszük meg” az Úr Testét, valójában Ő emel fel isteni szeretetébe.

De mi a mai evangélium még mélyebb értelme? Hogyan éljük ezt az Igét?

Először is adjunk hálát minden falat ételért. „Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott!”. Akár kevés, akár sok, legyen érte hálásak! Aztán gondolkodjunk el ezen: az Úr megosztotta a kenyeret, az áldott eledelt éhes emberekkel. Figyelek-e arra, ki éhes a környezetemben? „Ha csak egy pohár vizet adtok is valakinek, nekem tettétek” – mondja Jézus. Támogassam a helyi Caritas-t, hogy ők szervezetten is segíthessenek. Figyeljünk arra is: Jézus nem a kész asztalhoz ülteti a tanítványokat. Elkéri azt, ami az embernek van. Szüksége van az én kevesemre, hogy megáldva megsokasítsa azt. Mózesnek csak egy botja volt. Az Úr azzal adott jelt a fáraónak, annak ütésére fakadt víz a sziklából, annak csapására vált ketté a Vörös tenger. Dávidnak csak egy parittyája volt. Az Úr adott hozzá pár kavicsot, az óriás termetű Góliát máris földön volt. Három dolgot nézhetek meg én is: mi van az én kezemben? (Azaz mit kaptam én az Úrtól, mi az a kevés, amit nekem adott?). Kész vagyok-e azt szolgálatába állítani? Kész vagyok-e utasításait mindenben követni? Eszembe jut egy bácsi, akinek piros Daciája volt és ezt mondta: nyugdíjas vagyok, bármikor szükségük van rám, csak szóljanak, ott leszek. Szállításban segítek. Más valakinek hangfelvevője van: minden vasárnap felvételt készít és a prédikácót kijárni nem tudó betegnek viszi el. Lehet, hogy két munkáskezet, csak egy konyhát, gyakorlati érzéket, egy szerény nyelvtudást, egy számítógépet kaptál az Úrtól. Állítsd szolgálatába! Gondoljunk csak a szegény asszony két fillérjére… Az Úrnak szüksége van rád, fontos vagy számára! Ha sokan azt a keveset közösbe tesszük, amink van, a csoda megtörténik: a semmiből valami, a kevésből sok, a pusztán emberiből isteni születik!

2011. július 18., hétfő

Megtaláltad-e már a kincset?

ÉVKÖZI 17. VASÁRNAP
Mt 13, 44-52



A mai evangéliumban három egészen rövid példázat hangzott el: a földbe rejtett kincs, az igazgyöngy és a háló példázata. A példázatok a Mennyek Országának mibenlétéről, milyenségéről szólnak. Jézus azt akarja érzékeltetni, hogy a Mennyek Országa személyes történés: Isten keresi az emberek szívét, és aki megnyitja előtte bensejét, földi életének értelmét és örök életének zálogát találja meg.

Az első példabeszédben egy jelentéktelennek tűnő, talán éppen félreeső helyen található földterületről esik szó. Egy telekvásárlásban érdekelt vagy éppen véletlenszerűen erre a helyre talált ember felfedezi, hogy a (talán mezőgazdasági céllal használt) földben, bizony, egy családi örökséggel felérő, azaz egy család teljeskörű megélhetését biztosító vagyon értéktárgyai rejlenek a felszín alatt. Előfordult, hogy egy-egy gondos családapa, vészhelyzetben, háborús időkben ideiglenesen föld alá, csak egy számára ismeretes helyre rejtette a családi vagyon legértékesebb tárgyait annak reményében, hogy békésebb időkben az jelenti házanápének talpraállását, további megélhetését. Kedvezőtlen fordulat esetén azonban az elrejtett kincs nem került már vissza jogos tulajdonosaihoz vagy éppen nem találták meg többé a rejtekhelyen.

Jézus azt mondja tehát: az Isten Országa köztünk van, bennünk él. De olyan természetfeletti valóság, mely akkor lesz teljesértékű, akkor fejti ki bennünk hatását, ha mi is, akárcsak a példázatban szereplő bölcs ember, vágyódunk utána, akarjuk és kívánjuk őszintén és mélyen, sőt készek vagyunk áldozatot hozni érte. Azaz, ha mindent megteszünk, hogy megszerezzük és megőrizzük azt lelkünkben.

A mai olvasmányokban többször is szó esik a bölcsességről. A nagy szentek tudták, hogy kérnünk kell Isten Lelkét, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól. Hogy csakis a Szentlélek bölcsessége segíthet konkrét helyzetben jól választani és dönteni, mélyebb látást hordozni. Figyeljünk arra, hogy a példázat végén Jézus többször is megjegyzi: „Akinek füle van, hallja meg!”. Szükséges, hogy mi is kérjük ezt az ajándékot: az isteni bölcsességet. Nélküle süket a fül, vak a szem, érzéketlen a szív. Veszítenénk, ha a földben elrejtett igazi kincset, életet jelentő drága gyöngyöt nem vennénk észre. A Mennyek Országában élve a bölcsesség lesz az a Lélek-adta képesség bennünk, mellyel mélyebbre látunk, meglátjuk a történések igazi értelmét, felismerjük, hogy kik vagyunk, mi Isten akarata számunkra és mit kell tennünk. A régi keresztelési szertartáskönyvünkben volt egy szertartás: az Effeta. Ebben a szertartást vezető pap a keresztelendő öt érzékszervét megérintve kért áldást Istentől, hogy aki Isten gyermekévé lett, lásson-halljon mindent, ami Isten Országában természetes.

De mit jelent ez a gyakorlatban, hogyan éljük a mai evangéliumot?

Igyekezzünk megtalálni minden helyzetben Isten jelenlétét, követni akaratát. Vajon hol van jelen a te életedben? Tudnod kell, hogy jelen van sikereidben, szabadságolásodban és munka közben, ott van családi házatokban, de ott van betegségedben, nehézségeidben is.

Nagy Szent Teréz mondja: Isten a minden. Csakis Ő töltheti be minden szükségletünket. Senki emberfia, legyen barát, házastárs, bárki: teljesen soha nem fog tudni boldoggá tenni. Csakis Isten jelenléte adhatja ezt! Minden földi értéket, tárgyakat, eseményeket, vagyont, sőt legszeretettebb társainkat is elveszíthetjük, el is veszítjük. Találjuk meg ezért már most a Mindent, vagyis Isten jelenlétét éppen itt, éppen most, ahol vagyok. Aki a jelen pillantban képes megtalálni Isten jelenlétét és tenni az Ő akaratát, bölcs és lényeglátó. Megtalálja a földbe rejtett kincset.

De nem jön ez magától. Ismerek egy embert, aki minden év decemberében tervet készít a következő évre: eltervezi, mikor megy szabadságra, mikor vesz majd szabadnapot, hogy az általa fontosnak talált lelkigyakorlatokon, lelkinapokon és kötelező egyházi ünnepeken részt vehessen. Előre gondol rá, áldozatot hoz érte. Azt mondja: ezekben az a körülményekben az élő Jézussal találkozik. Ezért megtervezi ennek az alkalmait, félreteszi az ehhez szükséges pénzt. Megtalálta a földbe rejtett kincset. Isten van az első helyen.

2011. július 1., péntek

Gyerünk Jézushoz megpihenni!

Évközi 14. vasárnap: Mt 11, 25-30

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok… én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, és megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, az én terhem könnyű”.


A mai evangélium arról szól, hogyan hívja magához Jézus az embereket, hogy azok nyugalmat találjanak. Lelkünknek nyugalmat ajánl és kínál az Úr. A Máté evangéliumában leírtak alapján Jézus eddig a nagy tömegek felé szolgált, most el kezdi figyelmét az egyes emberre fordítani. Izrael, a választott nép nem ismerte fel a Messiást. Ezért Jézus örök szeretetével fordul oda egyenként és személyesen az emberekhez, szegényekhez és gazdagokhoz, zsidókhoz és idegenekhez, bűnösökhöz és megfáradtakhoz: minden egyes emberhez. Tudja Ő, mi lakik az ember szívében, hogy az élet mozgalmas, fárasztó is lehet. Tudja, hogy rengeteg munkád van, munkahelyeden, majd otthon, a háztáján, és hogy ezek felemésztik erőidet. Tudja, hogy az élet le tud fárasztani… Jézus nem azt mondja, hogy ha fizikailag, lelkileg elfáradtál, sok minden nyomja a szívedet, akkor menjél el kicsit szabadságra… Vásárolj meg egy könyvet, az majd segít… Menj el egyik testvéredhez és imádkozzatok… ezek persze mind jó dolgok! Hanem azt mondja: jöjjetek Hozzám! Az kell legyen az első, hogy Hozzá megyünk, meg kell tanuljuk, ha lelkünkben meg vagyunk fáradva, Jézushoz kell jönnünk.

Jézus azt is hozzá teszi azonban: „Vedd magadra az én igámat”. Hogy lehet nyugalmat találni, ha igába kell állnom? És mikor lehet egy iga édes? Az iga képe az állattenyésztéssel és teherhordással foglalkozó falusi embernek nem volt idegen. A hagyomány szerint a gyermek, majd fiatal Jézus nevelőapjával, Józseffel igákat is készített. A komolyabb, súlyosabb terhet nem emberi erővel cipelték, hanem szekérre rakták. Teheneket vagy ökröket fogtak be elé. A nagy testű szarvasmarhák nyakába tették a keményfából készült jármot, vagy más néven „kettős igát”, amelyet a vonórúdhoz erősítettek, és úgy húzatták a nehéz terhet, a mezei terményeket, fát, követ. Szegényebb emberek néha saját nyakukba vették az igát, ha nem volt igavonó barmuk. Az is megtörtént, hogy rabszolgát fogtak be teherszállításra, vagy malomkőmozgatásra. A „kettős iga” úgy volt megtervezve, hogy a nagyobb ökör vigye a nagyobb terhet. Erre mondja Jézus: vedd fel az én igámat. Ha a teher, amit hordozol, túl nehéz, akkor nem engeded, hogy én hordozzam, az igát te vetted a válladra. Nem a helyeden vagy. Velem gyere egy igába, hadd vigyem én - mondja. Ő szeretne lenni a vezető, aki hordozza terheimet és gondomat viseli (Gondviselő). Kapcsolódjunk, tehát Jézushoz és engedjük, hogy vigye terheink nehezét.


Mit jelent ez az ige az életünkben?

Mindenekelőtt tanuljuk meg, hová kell menni, amikor fáradtak vagyunk. Ha fizikailag fáradt vagy, felüdít egy jó zuhanyzás, egy alvás. De ha lelkileg, szellemileg fáradtál el, Jézus azt mondja, jöjj hozzám, jöjj, ahogy vagy. Így vegyél részt egy szentmisén! Vidd el fáradalmaidat. Ő szerető karjaiba fogadja azokat, akiket az élet kifárasztott és elnyomott.


Voltál-e olyan ember társaságában, aki mindig levert, kifáradt, lehangolt, tele van panaszkodással, arcára van írva: nehéz a földi lét, és állandóan az élet nagy tragédiájáról beszél? Mit éreztél? Te is fáradtabb lettél. És voltál-e olyan ember közelségében, akinek puszta jelenléte, szavai felüdítettek, megvidámítottak? Érzed a különbséget? Mi lehet a titka? Meghívás és ösztönzés ez arra, hogy igyekezz eleget pihenni, aludni, felüdülni, feltöltődni. Lásd meg az életben a szépet, az igazat, a jót, a szentet is. És másokat is hívj erre.


XVI. Benedek pápánk a papok évét záró ünnepen szólt a papokhoz. Ezt mondta: Tudom, sokat szolgáltok, fáradtok, túlterheltek vagytok, nem jut mindenre idő… Mit kell tenni ebben a helyzetben? Helyes prioritást felállítani. A szentatya azt kérte, hogy a papok ezt a fontossági sorrendet kövessék: Eukarisztia – Igehirdetés – Karitász – Személyes ima – Pihenés. Jézus felüdít minket az Eukarisztiában, a szentmise ünneplésében, szentségimádásban, a csend misztériumában. Nyissam meg előtte életemet, hadd töltekezzek megnyugvással, békével.