2012. augusztus 31., péntek

Pasztorális Napokról - és a Libera Angel Voices csodálatos énekhangjai

Jubilate Deo! Énekeljetek Istennek! Dicsőítsétek az Urat! Gyönyörűen énekelnek ezek a gyerekek, az alábbi linken nézzétek, hallgassátok! Hihetetlen öröm volt hallgatni.

És mi jutott közben az eszembe? Hogy dicsérnem kell Istent. Feltört belőlem. A dicséret, a hála érzése, hangja. Most értem haza a pasztorális napokról, Somlyóról. Ezért. Az ottani lelki üzenetért, benső békéért, találkozásokért, csoportos együttlétekért. A Hit Évéért. És dicsérnem kell Istent minden résztvevőért. Szaxiért. Az egészet létre hozó, szervező csapatért. Kelemenért. Dicsérnem kell Őt az új barátokért, a Pasztorális Napokon jelenlevő és szolgáló fiatalokért. A szentségimádásban átéltekért, az Áradat csapatért. Ilyés Zsolt prédikációjáért: a hit ajándék, a hit kapcsolat, a hit küldetés. Az esti, valójában éjszakába hajló papi találkozóért, a születni akaró új papi közösségért. Hálát adok neked, Uram! Hiszek, de segíts hitetlenségemen, szeretetlenségemen! Hála neked azért, aki Vagy, amit adtál, aki vagyok, akikkel találkoztam, akikkel kapcsolatba kerültem, akiket meghallgattam, akiket felfedeztem, hála neked, azért, ami körülvesz, ami előttem áll, amire készülhetek. Nem érdemlem ezeket, miért kapok ennyi jót?  

Akkor LIBERA. Hallgassátok, nézzétek ti is.

2012. augusztus 28., kedd

Nagykilenced a Szentcsalád templom felszentelésére készülve - 2. hét

2. HÉT TÉMÁJA: ÖRÖKSÉGEM AZ ÚR  

1. Templomunk szentelésére készülve, ezen a héten olvassuk el a Zsoltárok Könyvéből ezt a részt: 

Védelmezz, Istenem, hozzád menekülök. Ti így beszéltek az Úrhoz: "Uram, te vagy boldogságom, téged semmi nem szárnyal túl!" A szentekhez pedig, kik a földön élnek: "Ti kiválóak, minden kedvem tibennetek telik!" Bálványaik számosak, azok nyomában járnak. De én nem hozok nekik véráldozatot, és nevüket nem veszem ajkamra. Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat. Mérőláncom kedves földre esett, s kedvem telik örökségedben. 
Dicsőítem az Urat, mert értelmet adott nekem, s mert szívem még éjjel is figyelmeztet. Mindig szemem előtt lebeg  az Úr, ő áll jobbomon, hogy meg ne inogjak. Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem s testem is békében fog majd nyugodni. Nem adod lelkemet a holtak országának, s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt. Az élet útjára  tanítasz engem. Színed előtt az öröm teljessége, s jobbodon a gyönyörűség mindörökké. (részlet a 15. zsoltárból)

 2. Elmélkedjünk az Ige felett: 

Örökség. Kétszer is benne van a fenti zsoltár részben. Isten az én örökségem. Ízlelgetem, forgatom számban a szót. Mit értek alatta? Hétköznapi értelemben örökség az, amit őseim rám hagytak... Ebben a zsoltárban egy fogság utáni hívő közösség nevezi Istent örökségének. Földi életének örökrésze és irányítója maga az Isten. Ez a nép a síron túli életben való részesedést is reméli Istenétől. Ebben az örökségben részesülünk mi is. Templom szentelésre készülve, talán ez a legjobb alkarom arra, hogy élőbbé tegyem kapcsolatomat az Örök Istennel, elevenebbé tegyem hitemet. Vágyok rá? Ezt az örökséget elnyertük a keresztségben. Drága örökségünket akkor nem hagyjuk elveszni, ha átlépjük a templom és a hit kapuját, hogy az Örök Istennel és egymással új módon találkozzunk. Isten a mi örökségünk! Az új templomba ezzel az örömmel lépek be: Istent keresem, Isten az én kincsem, örökségem.

3. Ismerjük meg templomunkat: templomkapu

A templom kapuja kettéválasztja a világot: külső világra és belső világra. Nem felejtheti el a mai ember: van belső világa is, mely végtelenül tágas, gazdag, kozmikus méretű és az örök Istenre irányul. Valahányszor igaz hittel belépünk a templomba, és reszt veszünk a szent liturgiában, beavatást nyerünk a Krisztus-követésbe, és megvalósul az, ami az emberi élet legnagyobb, legnemesebb reménysége: egyesülés a múlhatatlan élettel, Isten örökkévalóságával. A templom kapuja magát Jézust jelenti, aki ezt mondotta: “A juhok számára én vagyok az ajtó. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül. Ki-be jár, legelőre talál” (Jn 10,7-9). Aki hittel átlépi a templom küszöbét, valamiképpen már átment a halálból az életre, nem esik ítélet alá, hiszen a keresztség által, Isten irgalma folytán bocsánatban részesül.  

4. Pontok és segítő kérdések elcsendesedéshez:  

*** Olvassam el még egyszer lassan a zsoltárt és figyeljek arra, melyik verssor vagy szó érint meg leginkább. Maradjak ennél néhány percig, s akár magamban mondogatva ízlelgessem. Aztán nézzem meg, miért lett fontos most nekem? Ha van kivel, meg is oszthatom gondolataimat… Istennel mindenképpen!    
***  Gondoljak azokra, akiktől én valamilyen "lelki" örökséget kaptam, s nevezzem is meg ezeket az örökségeket. Melyek lehetnek azok? Becsület, tisztelet, alázatosság, gondoskodás, egyház szeretete, stb. Ezek közül melyekkel ajándékozom meg családomat, plébániai közösségemet, környezetemet?

5. Heti feladat: 

A hét folyamán, keressem meg vagy hívjak fel telefonon néhányat azok közül, akiktől lelki, szellemi örökséget kaptam. Aki engem Istenhez vezérelt, segített… Ha már nem élnek, akkor mondjak el értük egy imát.   Miatyánk… Üdvözlégy… Dicsőség…

2012. augusztus 26., vasárnap

Lelki felkészülés templomunk felszentelésére - 1. hét

1. HÉT TÉMÁJA: ISTEN HAJLÉKA AZ EMBEREK KÖZÖTT  

1. Olvassuk el a Jelenések könyvéből ezt a részt:

1 Új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld ugyanis elmúltak, és tenger sincs többé. 2 Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. 3 Akkor hallottam, hogy a trón felől megszólal egy hangos szózat, ezt mondva: „Íme, Isten hajléka az emberek között! Velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21,1-3).

2. Elmélkedjünk az Ige felett:

Ez az ige, a prófécián túl, azt a valóságot mutatja meg, hogy Isten velünk lakik. Az elbukott, de megváltott embert és annak lakhelyét választja örök otthonának. Ha elmélkedésünkhöz a képet is segítségül hívjuk, láthatjuk, amint a sok hajlék közül, kimagaslik a templom, Isten hajléka. Ő mindenható, mindig és mindenhol jelen van. Mégis úgy döntött, hogy látható módon is közösséget vállal velünk. Isten ezt üzeni: veletek vagyok, itt vagyok, elérhető vagyok számotokra. Népem vagytok.


3. Ismerjük meg templomunkat: a torony és harangok

A torony a megszentelt templomtérnek tartozéka a katolikus hagyományban. Olyan, mint az ég felé mutató újj. Kivezet minket ebből a világból és bevezet a mennyei világba. “Kétirányú forgalom” jelzése ez: itt száll le közénk a szent, innen szállnak égbe imádsággá nemesült fájdalmaink, áldozatunk, hálánk. A toronyban foglal helyet (nálunk később helyezzük fel): a harang. Hangja, a közösségi istentisztelet, a liturgia elkezdésére hívja fel a figyelmet. Az idő és az örökkévalóság jelzésére szolgál. A harang pontosságra hív. Szentmiséről nemcsak elmaradni, késni sem szabad. Mert a földön minden más elmúlik, az Úr dicsérete örökre megmarad.


Otthonom a templom. 
Ajtaján belépve mindig hazaérek.
Ismerősen csendül fülemben az ének.
Mintha minden hangja simogatás lenne!
Égi Atyám keze simogat meg benne.
Megterített asztal.
Éhező mellőle sose kel fel éhen.
Megelégedhetik mennyei kenyéren:
élet kenyerével, élet italával,
igében, szentségben Krisztussal magával.
Mesterem műhelye.
Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen,
hogy régi emberből új emberré tegyen: 
hogy amíg templomát látogatom híven, 
templommá formálja egész bűnös szívem.
Otthonom a templom.
Mennyei otthonom halvány földi mása,
drága tükörképe, szent hívogatása. 
Míg egykor mennyei hajlékod befogad,
köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!
(Túrmezei Erzsébet: Otthonom)


4. Pontok és segítő kérdések elcsendesedéshez:

***  Miután másodszor is elolvastam a fenti sorokat, időzzek el néhány percre a képet szemlélve, aztán gondolatban lépjek be szívem 'templomába'. Nézzem meg mit találok, kivel találkozom itt?
*** A templom mindannak a hitnek és szeretetnek a jelképe, mellyel Isten felé fordulunk. Mit  tudnék én tenni, annak érdekében, hogy én, a családom, plébániánk közössége élőbb kapcsolatba legyen Istennel?

5. Heti feladat:

Akárhányszor elmegyek a templom előtt vagy mellette, egy gondolat erejéig vegyem fel Istennel a kapcsolatot, szóljak hozzá.

Nagykilenced a Szentcsalád templom felszentelésére készülve

Nagykilencedet kezdünk. Hisz közeledik a nagy ünnep, október 13, szombat, 11 óra! Az Úr méltóvá tesz önmagához, ezért engedjük, hogy Szentlelke által felkészítsen annak megértésére és befogadására, amit a templomunk felszentelése jelent! Hívlak arra, hogy imádkozzunk együtt. Kilenc vasárnap egy imalapot osztunk a templomban, de itt a blogomon is megjelenik majd. Ezen találunk egy szentírási részt, hozzá egy rövid elmélkedést, egy képet-illusztrációt, a templom valamelyik részének rövid magyarázatát, kérdést az elmélkedéshez, illetve egy javasolt feladatot, gyakorlatot. Ezáltal is összekapcsolódhatunk, együtt készülhetünk!


Olvashatjuk és élhetjük egyénileg, de családban is. Szép lenne, ha olykor együtt olvasnátok el és próbálnátok megélni mindazt, ami épp a hét témája lesz.

Minden ima számít, minden Miatyánkra nagy szükség van! Vigyük Isten elé plébániánkat, egész közösségünket, könyörögjünk templomunk fennmaradásáért, hogy fiaink és leányaink, unokáink is élvezzék e megszentelt tér minden áldását!

Imádkozom! Imára hívlak! Imádkozzunk együtt!

CSIT 2012 prédikáció

A lejátszó töltődik

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, a CSIT-en ünnepeltük a szentmisét. Ott elmondott prédikációmat osztom meg veletek.
A Szűzanya valóban nagy és boldog asszony. Lehetek-e boldog én? Mi jelentheti igazi boldogságát egy mai fiatalnak? 
1. Felfedezni azt, hogy a mennyei Atya elfogad és szeret. 
2. Hogy Istentől kapott helyem és feladatom van ebben a világban. 
3. És hogy életem minden percét értelemmel, szépséggel tölthetem meg, ha szeretek.

2012. augusztus 1., szerda

Szóljatok hozzá(m)!

Testvérek,
egy nagyon jó barát jóvoltából éppen frissítem a blogomat. Igazából csak sejtem, hogy lehetnek / vagytok olyan olvasók, akik követitek mindazt, ami ide felkerül. Az jutott eszembe, megkérdezlek: mit javasoltok? Mitől lenne szép, szebb ez az oldal? Tetszik a színkombináció, a zöld színárnyalataival? Tartalmilag mit olvastok, hallgattok szívesebben? Ha fontosnak tartjátok, írjatok bátran, mert figyelek arra, amit írni fogtok. További szép nyarat, Isten-közelséget kívánok nektek, mindenkinek.

Isten fele mutató iránytű

Október 13-án szentelik fel a remeteszegi közösség Szent Család Templomát. Az építkezés szent ügye közel egy évtizede tart, de a közösség reményei szerint idén befejeződnek a munkálatok és beköltözhetnek Isten házába. Szénégető Istvánnal, a közösség papjával beszélgettünk a templomépítés folyamatáról, a lelki építkezésről és a jövőbeni tervekről.
Mikor és hogyan született meg az igény arra, hogy a város Egyesülés negyedi, remeteszegi római katolikus közösségének is saját temploma legyen?
A remeteszegi plébánia (Hivatalos neve: Marosvásárhelyi VI.-os, Remete Szent Antal Plébánia) 1996-ban alakult. Már akkor megfogalmazódott egy közösségi igény, hogy a város többi plébániájához hasonlóan mi is felépítsük saját templomunkat. Az építkezés előkészületei messzire nyúlnak vissza, a 90-es évek végéig, amikor a Maros partján, a Szabadi út legelején telket vásárolt az egyházközösség. Elődöm, Ferencz István atya, kapcsolatot épített ki dél-tiroli testvérplébániával, a lüseni közösséggel (nyilván nem csak templomépítés céljából), a közösség az ő idejében kezdte el a templomépítés lelki és szervezési folyamatát.
Én 2002-ben kerültem erre a plébániára. Akkor léptem be ebbe a közösségbe, amikor legtöbbekben természetes volt, hogy templomot kell építeni.
De akkor még nem volt semmi?
Létezett a Kerektó utcai kápolna. Ott lehetett misézni, máig ez a liturgikus cselekmények színhelye, de egyben egyéb találkozásoknak is otthona. Igazából más lehetőség nem volt és nincs is, leszámítva a Vasile Goldis utcában levő tömbház lakást, ahol az iroda működik és én is lakom. Én 2002-től 2004-ig úgy kezdtem az itteni munkámat, hogy mindenkitől türelmet kértem. Nem akartam templomépítéssel kezdeni, őszintén. Csak miséztem, hitoktattam, próbáltam embereket, családokat megismerni, bevonni, végeztem a közösségi feladatokat, de konkrétan a templomépítéssel nem foglalkoztam. Utóbbi eseményei 2004-től gyorsultak be.
Szénégető István a remeteszegi római katolikus közösség papja
Tulajdonképpen miért kell a szó klasszikus értelmében vett templom egy közösségnek?
A dolgok, amelyekkel naponta kapcsolatban vagyunk, azok visszahatnak ránk. A hely, ahol élek, életem része. A közvetlen környezetem, a házam, otthonom befolyásolják, meghatározzák a lelkiállapotomat, hatnak a kapcsolataimra. Ha a házamban, otthonomban, a bőrömben jól érzem magam, akkor a társdalomban is sok mindent le tudok tenni az asztalra.
A templom a legszebb kifejeződési helye és szimbóluma a hitünknek, reményünknek és szeretetünknek. A templom nemcsak egy emberi közösség találkozási helye, hanem Isten jelenlétének is a helye. Hitünk szerint a templom főtervezője Isten, igazi tulajdonosa Isten. Ez Isten háza a mi házaink között. Van a dolognak tehát egy természetfeletti vonatkozása, ha úgy tetszik misztikus vonzata is. A templom az Isten háza és a mennyország kapuja is. Ma, amikor minden szédületes sebességgel változik, átalakul, megszűnik, aztán gyorsan más létesítmények, célok, elvek, stratégiák és trendek kelnek életre, a templom a változatlanság és állandóság szimbóluma. Az örök Istenre, örök hazára mutat. Biztos pont, ahol benső béke árad belénk, ha megnyitjuk létünket, önmagunk legmélyével, lényegében Istenre és egymásra találhatunk.  Itt ébred fel az ember, ezekben a mélységekben kezdődik az igazi élet. Ugyanakkor egy templom nagyszerű fórum arra is, hogy egy közösség egymásra találjon, megtanuljon összefogni és egymás segítségére sietni. Azt mondanám, ez a legnemesebb cél, a közösséggé épülés, mely minden emberi boldogság origója, forrása.
A templomépítés konkrét fizikai folyamatával együtt tehát egy lelki építkezés is elkezdődött?
Szerényen, buktatókkal, nehézségekkel, de határozottan mentünk előre. Már a munkálatok elkezdése előtt próbáltuk mi magunk felfogni, megérteni és egyre több testvérrel megértetni, hogy a templomépítés kiválasztottság. Isten kiválasztott az életre,  a jövőre. Indít, bíztat minket, mert akarja, hogy legyünk. Erdélyiként, marosvásárhelyi magyar közösségként. Akarja, hogy Övéi legyünk, akik hálát adnak, dicsérik szent nevét és eközben egymásba kapaszkodnak és alkotnak, építkeznek. A templom így nem egy külföldi közösségnek ide küldött ajándéka lesz, hanem egy közös munka gyümölcse. Azaz közösségi gondolkodás, célok egyeztetése, de vita, néha sajnos veszekedés… hát igen. Együtt kell átmenni ezeken a nagyon nehéz fázisokon. Akkor mi úgy fogalmaztunk, hogy ez a templomépítés identifikációjának szakasza, azonosulás azzal az üggyel, ami Isten ügye, de fokozatosan válik a mi ügyünkké is. Ez személyesen nekem is sok fejfájást okozott, sok mindenre kellett figyelni, jó döntéseket kellett meghozni. De Isten valahogy mindig kirendelte a szükségeset, mutatta a következő lépést, küldött embereket, akik képesek voltak elkötelezetten és felelősséggel tervezni, cselekedni… Valahogy így mentünk előre…
És hogyan indultak? Megfogalmazódott tehát az igény, hogy a remeteszegi plébániának is saját templomra van szüksége. Mi következetett ezután?
Először értelemszerűen telket kerestünk, akkor vásároltuk meg a Ionel Giurchi utca végében egy 70 áras telket. Nagyon örültünk, mert a negyed zajosabb, központibb részétől kívül esett és teljesen alkalmasnak ígérkezett templom építésére. A városban akkor komoly átalakulási folyamatok zajlottak, és a városrendészet értesített, hogy oda mégsem építhetünk templomot. Kénytelenek voltunk eladni azt a telket. De a Gondviselés hamarosan meglátogatott. Isten kivett valamit a kezünkből, hogy aztán sokkal többet adjon helyette. Ugyanis másfél év múlva, 2005 márciusában a Mustármag közösség közreműködésével egy kétszer akkora és sokkal alkalmasabb, sokkal családiasabb, minden értelemben egy sokkal kedvezőbb telket sikerült vásárolnunk a Földművesek útjának a közepe táján ugyanabból a pénzből.
A még üres telek

A kezdetekről még egy olyan beszélgetésre is emlékszem, amelyre meghívtam a közösség tagjait, hogy jöjjenek el merészet álmodni. Álmodjuk meg a templomunkat. Milyen legyen? Mekkora legyen? Milyen formája legyen? Mi legyen a neve? Ki legyen a védőszentje? Mit fejezzen ki maga az épület, milyen stílusa legyen?
Azt mondtuk, legyen a miénk! Nem kell nagynak lennie, ne legyen elméretezett. Legyen magyaros, épüljön ebben a városban magyar templom is! És legyen kedves, befogadó, hívogató, Istenhez csalogató az egész. Ezt követően vettük fel a kapcsolatot Esztány Győzővel, csíkszeredai tervezővel, aki négy gyermek édesapja, és Makovecz Imre tanítványa, aki az ő szellemiségében –több társával együtt– megtervezte templomunkat.

Ima az alapoknál

A szűk egyházközösségen kívül a város bekapcsolódott a templomépítésbe?
Néha a szűk egyházközségből is alig maradt ember, aki lelkesedjen… Sokszor fáradtunk bele, ez az igazság. Hiányoztak emberek és eszközök. De –ahogy lenni szokott– mindig voltak, akik a félig tele poharat látták… Öröm volt tapasztalni, hogy a templomépítés szent céllá vált, hogy emberek közeledtek. Jöttek és kezdtek bekapcsolódni a közösség életébe. Sosem nagy csapatban, de mindig egy-egy ember.
A médián keresztül számos alkalommal beszéltünk a templomépítésről – egy adott ponton a városból is több emberhez eljutott. Volt olyan pillanat, amikor más felekezetűek, más nemzetiségűek jöttek be az irodába, számunkra teljesen ismeretlenek adakoztak. Nagyon bátorító találkozások voltak ezek!
2010-ben a januári egyetemes imahéten a város összes templomában a perselyes adományokat templomunk építésére gyűjtötték. Ebből építettük a tetőszerkezetet. Tudni kell, hogy ez templomunk gyöngyszeme. Leglátványosabb szerkezete. Ennek szimbolikus ereje is van: ez az, ami közös. Ami felettünk van. Ez kapcsol össze mind embert, felekezetet, a jóságos Isten, aki a mennyekben van, de a jószándékú emberek szívében is lakik. Ezek a közös dolgok Isten fele irányítanak minket. Amikor bárki ide belép, ha fölfele néz, érezheti azt, hogy ez az övé is. És mi pont ezt akarjuk. Szándékos, hogy a templom előtt nincs kerítés, ezzel is a befogadást akarjuk kifejezni. Jöjjenek sokan. Jöjjetek, testvérek, ez Isten háza, ahol mindnyájunknak helye van, ha tiszteljük és szeretjük egymást.
Az épülő tetőszerkezet

A templom a Szent Család nevet viseli majd. Mi áll a névválasztás mögött?
A Szent Család név felvétele egy bátor és ugyanakkor kissé szokatlan tett is részünkről. Hiszen ez a plébánia már kapott egy védőszentet 2006-ban, a plébánia születésekor. Akit Isten arra rendelt, hogy ezt a közösséget patronálja, támogassa. Ő pedig Remete Szent Antal. Most, hogy intézményesen és hivatalosan is a Szent Család Templom és Közösségi Ház nevet vesszük majd fel, Remete Szent Antal jelenlétét nem radírozzuk ki, őt nem felejtjük el. Hiszem, hogy sok ügyünkben segítségünkre volt. Hogy imádkozott, imádkozik, közbenjár értünk… Hálátlanság lenne vele szemben. Kérni fogjuk, hogy remeteként legyen példakép számunkra, a magány és önként vállalt vagy kényszerű egyedüllét idején álljon mellettünk. Az új templomban pedig évről évre megüljük az ő ünnepét is.
Összekapcsolódik, mivel azt látjuk, hogy a mai embernek egyszerre van szüksége magányra, remeteségre, de közösségre, szolidaritásra, családra is. Ez pedig a szent családra irányítja figyelmünket. Van nekünk két nagyszerű példánk: a Názáreti Szentcsalád: Jézus, Mária, József. És van a magyar szent család: Szent István király, (felesége) Boldog Gizella, (és fia) Szent Imre herceg. A jelenben csak úgy lehet építkezni, ha ismerjük a múltunkat és a múltunkban vannak ilyen hatalmas erőforrásaink, mint a Názáreti Szentcsalád, vagy Szent István királyunk családja, de hozzá tehetném: az Árpádházi szenteké...  
Mikor lesz a szentelés és mit is jelent az tulajdonképpen?
A felszentelési ünnep október 13-án, szombaton lesz. A felszentelés azt jelenti, hogy valamit kiragadunk a profán használatból, és egy hivatalos szertatás keretében „visszaadjuk” Istennek. A szentelés által Isten tulajdonába helyezzük ezt az életteret, pontosabban belátjuk, elfogadjuk, hisszük, hogy Ő lakik közöttünk. A templomot Isten házaként tiszteljük, melyben ennek méltó lélekkel lépünk. Hogy aztán Isten minél több kegyelmet tudjon szétosztani közöttünk, szentségekben, szentmisében, találkozásokban, együttlétekben, kiscsoportjainkban megtapasztaljuk köztünk való jelenlétét és cselekvését.  
Hogyan készülnek a szentelésre?
Kettős vonalon készülünk: lelki és szervezési szinten.
A közösségnek először lelkileg kell méltóvá válnia arra, hogy birtokba vegyen egy új templomot. Augusztus 19-től úgynevezett nagy-kilencedet kezdünk. Vagyis ezt a kilenc, szentelés előtti hetet kifejezetten kegyelmi, szent időként szeretnénk megélni. Olyan ez, mint egy nagy lelkigyakorlat. Vasárnapról vasárnapra a mostani miséző helyen megtartott szentmisék után kis lapokat osztunk, melyek segítenek abban, hogy otthon egyénileg vagy családosan is, elmélyítsünk egy-egy témát. Ez főleg az Atya, a Fiú és a Szentlélekkel való kapcsolatunkat szeretné megújítani, úgy, hogy ébresztgetjük a vágyat a Szentháromsággal való találkozás után új templomunkban is… Meghívunk mindenkit ebben a kilencedben a megbocsátás, kiengesztelődés gyakorlására, hisz rendezett kapcsolatokkal válunk méltóvá új templomunkhoz. Meghívunk mindenkit a böjtre is. Tervezünk missziót, olyan családlátogatást, ahol a híveink körében minden ajtón kopogunk, és meghívjuk őket az Isten házába, ami az övék is, ahol nekik is helyük van. Ezen kívül lesz egy biciklis zarándoklat, főleg fiatalok részére, melyben körül járjuk és megismerjük városunk templomait, védőszentjeit, közösségeit. Ezzel az is a célunk, hogy ne csak a mi közösségünkben, hanem a többi plébánián és a város közösségében is tudatosítsuk, hogy felépült új templomunk az egész város öröme, ékszere.
A jelen

És a fizikai készülés?
Szervezés szintjén is készülünk a szentelésre, az ünnepre. Rengeteg támogatónk van. Az építés 5 éve alatt egyházi és állami támogatók, civil szervezetek, különböző intézmények, külföldi egyházi szervezetek, tehát egy csomó ember segített nekünk, akiknek most személyesen vagy más módon, de meg szeretnénk köszönni a segítségét, támogatását. Szeretnénk egy igazi szép ünnepet, amelynek legfontosabb mozzanata a szentelési mise lesz.
Vannak-e konkrét tervek a szentelés utánra?
Az újat mindig meg kell becsülni, a teret élettel kell megtölteni. A templom akkor lesz élővé, ha benne az emberek otthon érzik magukat, imádkoznak, élni és szeretni tanulnak. A szentelést követően ezért nem fejeznénk be a megkezdett missziót. Szeretnénk egyebek mellett közösségünk férfitagjait jobban bevonni a szentmise liturgiájába. Nehéz, de próbálkozunk. Ősztől ezért liturgikus csoport indulna, ahol a szentmisét fogjuk tanulni. Szeretnénk, ha minden vasárnap a plébániához tartozó, a liturgikus csoportba felkészült fiúk, férfiak ministrálnának. Ha gyarapíthatnánk a templomban felolvasók sorát… Vágyunk arra is, hogy a templom egyes részeiről vasárnapi misék keretében szóljunk, hogy megismerjük, megszeressük templomunkat, annak misztériumát és jelentését. Szeretnénk hálaadó szentségimádásokat, dicsőítéseket benne tartani. Terveznénk olyan egyéb lelki jellegű eseményeket létre hívogatni, amelyekre minél gyakrabban meghívhatjuk a többi felekezet lelkészeit, híveit is. Emellett olyan kulturális, esetleg zenei rendezvényeket is szeretnénk szervezni, amelyek nem teszik koncertteremmé a templomot, de a liturgia kiegészítőjévé válva feltöltik emberi erőforrásainkat. Egyszóval szeretnénk kifejezni hálánkat Istennek, hogy letekintett ránk, nekünk adta ezt a templomot. És szeretnénk másokat is bevonzani, hogy megérezzék, mennyire jó az Isten, és hogy a szeretet és annak művei jövőt teremtenek számunkra.

Forrás: vasarhely.ro, kérdezett Farkas Katalin