A mai evangélium azzal kezdődik, hogy Jézus elmegy egy kietlen helyre, egészen egyedül. A Mesternek is szüksége volt arra, hogy visszavonuljon. Igénye volt csendre, pihenésre. Talán mert ekkor volt egészen az Atya jelenlétében az imában. A pusztában töltött negyven nappal kezdte el nyilvános működését, de szolgálata három esztendeje alatt tudatosan és rendszeresen vonult vissza a magány csendjébe és a lélek pusztájába, hogy egészen az Atya akaratát tegye, belőle éljen. Azonban mostani csendjét emberek zaja veri fel. Jönnek tanulni, gyógyulni, egyszerűen Ővele lenni. Kereső és éhes emberek jönnek hozzá. Ahogy kiderül az evangélium elbeszéléséből, nemcsak fizikailag kereső és éhes emberek ezek, hanem –akárcsak mi, mindnyájan- lelkük, egzisztenciájuk legmélyén szeretetre, boldogságra vágyó, az élő Istenre éhes és szomjas emberek. Ezért „megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket”. A „megesett a szíve” kifejezésben ugyanaz az ige szerepel itt (mozgásba jöttek a zsigerei), ami a tékozló fiú történetében is, amikor az Apa meglátja a ház előtt várakozva mocskosan, bűnösen hazaérkező gyermekét… Íme, újra itt találjuk az emberrel együtt érző Isten képét. Olyan Istenünk van, aki Jézusban odafordult és törődik az emberek sorsával.
A tanítványok jelzik a Mesternek, hogy az este leszálltával elérkezett az idő, engedje el a megéhesedett tömeget. De az Úr még együtt maradásra int: „Ti adjatok nekik enni!”. Érezhető, hogy a tanítványokat váratlanul érinti a felszólítás. Nem értik, hogy öt kenyérből és két halból mit lehet kezdeni, de követik a Mester utasításait. Leültetik az embereket. Fontos mozzanat, hogy Jézus nem az égből alászállott mannával hozakodik elő, hanem ezúttal az emberektől kapott öt kenyérből és két halból indul ki, azokat emeli magasba. Így következik be a csoda!
A kenyérszaporítás csodájának leírását hatszor találjuk a négy evangéliumban (kétszer a Máté és Márk evangéliumban, egyszer Lukácsnál és Jánosnál). Valószínű, Jézus több alkalommal is művelt csodát úgy, hogy ételt-italt adott azoknak, akik -sokszor egész nap- hallgatták tanítását. A lakoma képe az Ószövetségben is többször előfordul, melyben Isten házigazdaként ülteti asztalhoz gyermekeit és ad bőséges eledelt nekik. Isten jegyesi szeretete és szövetségi hűsége mutatkozik meg ebben. A terített asztal az emberi életünk főbb állomásait is végig követi. Így gyűlünk össze egy születés megünneplésére, ezzel erősítünk meg családi, rokoni vagy baráti eseményeket és kapcsolatokat. Micsoda családalkotó erő egy szép vasárnapi ebéd… Ugyanakkor minden kenyérszaporítás az utolsó vacsora előképe, melyben Jézus saját testét és vérét hagyja örökül, hogy az Eukarisztia magunkhoz vételével örökre egyesülhessünk Vele. A szentatyák azonban már az első századokban úgy látták, hogy a szentáldozásban látszólag mi „esszük meg” az Úr Testét, valójában Ő emel fel isteni szeretetébe.
De mi a mai evangélium még mélyebb értelme? Hogyan éljük ezt az Igét?
Először is adjunk hálát minden falat ételért. „Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott!”. Akár kevés, akár sok, legyen érte hálásak! Aztán gondolkodjunk el ezen: az Úr megosztotta a kenyeret, az áldott eledelt éhes emberekkel. Figyelek-e arra, ki éhes a környezetemben? „Ha csak egy pohár vizet adtok is valakinek, nekem tettétek” – mondja Jézus. Támogassam a helyi Caritas-t, hogy ők szervezetten is segíthessenek. Figyeljünk arra is: Jézus nem a kész asztalhoz ülteti a tanítványokat. Elkéri azt, ami az embernek van. Szüksége van az én kevesemre, hogy megáldva megsokasítsa azt. Mózesnek csak egy botja volt. Az Úr azzal adott jelt a fáraónak, annak ütésére fakadt víz a sziklából, annak csapására vált ketté a Vörös tenger. Dávidnak csak egy parittyája volt. Az Úr adott hozzá pár kavicsot, az óriás termetű Góliát máris földön volt. Három dolgot nézhetek meg én is: mi van az én kezemben? (Azaz mit kaptam én az Úrtól, mi az a kevés, amit nekem adott?). Kész vagyok-e azt szolgálatába állítani? Kész vagyok-e utasításait mindenben követni? Eszembe jut egy bácsi, akinek piros Daciája volt és ezt mondta: nyugdíjas vagyok, bármikor szükségük van rám, csak szóljanak, ott leszek. Szállításban segítek. Más valakinek hangfelvevője van: minden vasárnap felvételt készít és a prédikácót kijárni nem tudó betegnek viszi el. Lehet, hogy két munkáskezet, csak egy konyhát, gyakorlati érzéket, egy szerény nyelvtudást, egy számítógépet kaptál az Úrtól. Állítsd szolgálatába! Gondoljunk csak a szegény asszony két fillérjére… Az Úrnak szüksége van rád, fontos vagy számára! Ha sokan azt a keveset közösbe tesszük, amink van, a csoda megtörténik: a semmiből valami, a kevésből sok, a pusztán emberiből isteni születik!
A tanítványok jelzik a Mesternek, hogy az este leszálltával elérkezett az idő, engedje el a megéhesedett tömeget. De az Úr még együtt maradásra int: „Ti adjatok nekik enni!”. Érezhető, hogy a tanítványokat váratlanul érinti a felszólítás. Nem értik, hogy öt kenyérből és két halból mit lehet kezdeni, de követik a Mester utasításait. Leültetik az embereket. Fontos mozzanat, hogy Jézus nem az égből alászállott mannával hozakodik elő, hanem ezúttal az emberektől kapott öt kenyérből és két halból indul ki, azokat emeli magasba. Így következik be a csoda!
A kenyérszaporítás csodájának leírását hatszor találjuk a négy evangéliumban (kétszer a Máté és Márk evangéliumban, egyszer Lukácsnál és Jánosnál). Valószínű, Jézus több alkalommal is művelt csodát úgy, hogy ételt-italt adott azoknak, akik -sokszor egész nap- hallgatták tanítását. A lakoma képe az Ószövetségben is többször előfordul, melyben Isten házigazdaként ülteti asztalhoz gyermekeit és ad bőséges eledelt nekik. Isten jegyesi szeretete és szövetségi hűsége mutatkozik meg ebben. A terített asztal az emberi életünk főbb állomásait is végig követi. Így gyűlünk össze egy születés megünneplésére, ezzel erősítünk meg családi, rokoni vagy baráti eseményeket és kapcsolatokat. Micsoda családalkotó erő egy szép vasárnapi ebéd… Ugyanakkor minden kenyérszaporítás az utolsó vacsora előképe, melyben Jézus saját testét és vérét hagyja örökül, hogy az Eukarisztia magunkhoz vételével örökre egyesülhessünk Vele. A szentatyák azonban már az első századokban úgy látták, hogy a szentáldozásban látszólag mi „esszük meg” az Úr Testét, valójában Ő emel fel isteni szeretetébe.
De mi a mai evangélium még mélyebb értelme? Hogyan éljük ezt az Igét?
Először is adjunk hálát minden falat ételért. „Aki ételt-italt adott, annak neve legyen áldott!”. Akár kevés, akár sok, legyen érte hálásak! Aztán gondolkodjunk el ezen: az Úr megosztotta a kenyeret, az áldott eledelt éhes emberekkel. Figyelek-e arra, ki éhes a környezetemben? „Ha csak egy pohár vizet adtok is valakinek, nekem tettétek” – mondja Jézus. Támogassam a helyi Caritas-t, hogy ők szervezetten is segíthessenek. Figyeljünk arra is: Jézus nem a kész asztalhoz ülteti a tanítványokat. Elkéri azt, ami az embernek van. Szüksége van az én kevesemre, hogy megáldva megsokasítsa azt. Mózesnek csak egy botja volt. Az Úr azzal adott jelt a fáraónak, annak ütésére fakadt víz a sziklából, annak csapására vált ketté a Vörös tenger. Dávidnak csak egy parittyája volt. Az Úr adott hozzá pár kavicsot, az óriás termetű Góliát máris földön volt. Három dolgot nézhetek meg én is: mi van az én kezemben? (Azaz mit kaptam én az Úrtól, mi az a kevés, amit nekem adott?). Kész vagyok-e azt szolgálatába állítani? Kész vagyok-e utasításait mindenben követni? Eszembe jut egy bácsi, akinek piros Daciája volt és ezt mondta: nyugdíjas vagyok, bármikor szükségük van rám, csak szóljanak, ott leszek. Szállításban segítek. Más valakinek hangfelvevője van: minden vasárnap felvételt készít és a prédikácót kijárni nem tudó betegnek viszi el. Lehet, hogy két munkáskezet, csak egy konyhát, gyakorlati érzéket, egy szerény nyelvtudást, egy számítógépet kaptál az Úrtól. Állítsd szolgálatába! Gondoljunk csak a szegény asszony két fillérjére… Az Úrnak szüksége van rád, fontos vagy számára! Ha sokan azt a keveset közösbe tesszük, amink van, a csoda megtörténik: a semmiből valami, a kevésből sok, a pusztán emberiből isteni születik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése