Évközi 20. vasárnap: Mt 15, 21-28
Vasárnapról vasárnapra követjük Jézus útját, életét. A mai evangélium leírása azt mondja el, hogy Jézus Dekapolisz (Tíz-város) vidékére megy, Tirusz és Szidon városok körzetébe. Ez egy gazdag, de életvitelében és szokásaiban világias, pogány terület. Saját királyuk, jogrendszerük, pénzük volt. Mindenfelé Aphrodité szerelem és szeretkezés istennőnek a szobrai voltak láthatóak, az emberek ezeket dicsőítették. És Jézus erre a területre megy el. Útján egy ilyen asszonnyal találkozik. Pogány asszony, de hallott Jézusról, és megszólítja Őt. Dávid Fiának nevezi, így kéri a gyógyító erőt súlyos beteg lánya számára. A helyzetkép szokatlan. Jézus –úgy tűnik-, nem figyel a hozzá szóló asszonyra, egy szóval sem válaszol. Ráadásul folytatja a beszélgetést a tanítványokkal. Csak velük beszélget. A tanítványok szíve nem esik meg. Sugalmazzák, hogy Jézus küldje haza ezt az asszonyt, mart csak zavar. Felvetődhet a kérdés: Jézust tényleg nem érdekli ennek a nőnek a problémája, aki a lányát szeretné életben tartani? Azt akarja az irgalmas Jézus, betegek gyógyítója, hogy az asszony lelkét összetörje? Nem. Azt akarja, hogy a hite növekedjen. Hogy egyre jobban, egyre mélyebben megismerje Őt. Az asszony pedig nem adja fel, nem ijed meg, nem sértődik meg. Tovább kérleli Jézust. „A kiskutyák is esznek a kenyérből, ami lehull uruk asztaláról” – mondja. Itt a kifejezésmód keménynek és megbélyegzőnek látszik. De figyelembe kell vennünk a kort és a nyelvhasználatot. Az asztalnál ülők és a gyermekek Izrael népét jelképezik, az asztal körül keresgélő kutyák hasonlata a pogányokra vonatkozik. Abban az időben nem voltak használatosak evőeszközök. Az ételt laposra sütött kenyérdarabbal vették ujjaik közé. Amikor az ilyen „kenyér-kanál” már túl zsíros lett, az asztal alá dobták és másikat vettek. Azt fejezi ki ezzel a képpel az asszony, hogy hite szerint a megváltás kegyelmei a pogányoknak is szólnak. Ez a hit egyben előre jelzi az Egyház egyetemes (katolikus) küldetését. Jézus meglepődik és megdicséri az asszony erős hitét. Vagyis, hogy pogányként bűnösnek nevezte magát és Hozzá, a Messiáshoz fordult. A csoda ez által következik be: lánya még abban az órában meggyógyult.
Mit üzen mindez nekünk, mit tanulhatunk ettől a pogány asszonytól?
Elsősorban a nehéz helyzetekre, időszakokra vonatkozik. Képzeljük most magunk elé ezt az asszonyt, aki lányáért könyörög. Egy édesanya a legjobbat akarja gyermekének, ezt tárja fel az Isten előtt. Jézus pedig nem néz rá, nem szól hozzá. Nehéz helyzet a mi életünkben is, amikor Isten nem válaszol, nem siet segítségünkre azonnal. Vajon mit szoktunk tenni ilyenkor? Amikor azt érezzük, hogy Isten csendben van. Fülelünk, de Isten hallgat. Voltunk-e már ilyen helyzetben? Kellemetlen érzés, fájdalom, szenvedés, magunkra maradottság érzése lehet úrrá rajtunk. Voltál-e már olyan helyzetben, hogy valakivel beszélgettél, elmondtad legmélyebb érzéseidet, feltártad magad előtte, kibeszélted már magad, de ő csak hallgatott. Úgy érezhetted, nem is figyel rád. Nem tudhattad, mi zajlik le benne, vajon egyetért vagy elutasít, mert nem mondott semmit. És ez most közted és Isten előtt alakul ki. De ez nem azért van, hogy összetörjön. Isten azt akarja, hogy hited növekedjen. Az asszonnyal pontosan ez történik. A jézusi pedagógia beválik. Tudja, hogy Jézus a Messiás, és kitartóan, hűségesen könyörög.
A nehéz helyzetekben két lehetőség áll előttünk is. Először: Lehetünk mérgesek, frusztráltak Isten előtt és elfordulhatunk Tőle, mondván, hogy nem hallgat ránk, nem figyel, nem segít. Ilyenkor az a rejtett gondolat és elvárás van a lelkünkben, hogy Istennek mindig és mindig úgy kell segítenie, ahogy mi elgondoljuk… Mondjuk, de nem gondoljuk komolyan, hogy „legyen meg a Te akaratod”. És elfordulunk Tőle. Ilyenkor Isten nem tudja bennünk növelni a hitet… Másodszor: a nehéz helyzetünkben továbbra is az Urat keressük, akárcsak a kánaáni pogány, azaz immár nagyon is mélyen hívő asszony. Engedjük meg, hogy Isten –ha akar- hallgasson. De mi folytassuk utunkat a hitben. Menjünk feléje. Kiáltsunk hozzá: „Uram, segíts rajtam!”. Ha nem érkezik válasz, nem azt jelenti, hogy Isten már nem gondoskodik, nem szeret engem. Bizonyára azt akarja, hogy még mélyebben megismerjem Őt. Fogadjuk el a nehézségeket is kezéből. A nehézségek idején a hitünk jobban növekszik. Sub ponderem crescit palma. Terhelés alatt növekszik a pálma. És amikor a hitünk a nehézségeken keresztül növekszik, mindig történik egy csoda, mint a kánaáni asszony esetében is, akinek lánya még abban az órában meggyógyult. Ez a mi életünkben is megtörténhet! Lehet, nem látványos, de valóságos csoda. Hitünk növekedése, reményünk erősödése és szeretetünk tökéletesedése mindig csoda, és gyümölcseit hamar észreveszik környezetünkben is.
Vasárnapról vasárnapra követjük Jézus útját, életét. A mai evangélium leírása azt mondja el, hogy Jézus Dekapolisz (Tíz-város) vidékére megy, Tirusz és Szidon városok körzetébe. Ez egy gazdag, de életvitelében és szokásaiban világias, pogány terület. Saját királyuk, jogrendszerük, pénzük volt. Mindenfelé Aphrodité szerelem és szeretkezés istennőnek a szobrai voltak láthatóak, az emberek ezeket dicsőítették. És Jézus erre a területre megy el. Útján egy ilyen asszonnyal találkozik. Pogány asszony, de hallott Jézusról, és megszólítja Őt. Dávid Fiának nevezi, így kéri a gyógyító erőt súlyos beteg lánya számára. A helyzetkép szokatlan. Jézus –úgy tűnik-, nem figyel a hozzá szóló asszonyra, egy szóval sem válaszol. Ráadásul folytatja a beszélgetést a tanítványokkal. Csak velük beszélget. A tanítványok szíve nem esik meg. Sugalmazzák, hogy Jézus küldje haza ezt az asszonyt, mart csak zavar. Felvetődhet a kérdés: Jézust tényleg nem érdekli ennek a nőnek a problémája, aki a lányát szeretné életben tartani? Azt akarja az irgalmas Jézus, betegek gyógyítója, hogy az asszony lelkét összetörje? Nem. Azt akarja, hogy a hite növekedjen. Hogy egyre jobban, egyre mélyebben megismerje Őt. Az asszony pedig nem adja fel, nem ijed meg, nem sértődik meg. Tovább kérleli Jézust. „A kiskutyák is esznek a kenyérből, ami lehull uruk asztaláról” – mondja. Itt a kifejezésmód keménynek és megbélyegzőnek látszik. De figyelembe kell vennünk a kort és a nyelvhasználatot. Az asztalnál ülők és a gyermekek Izrael népét jelképezik, az asztal körül keresgélő kutyák hasonlata a pogányokra vonatkozik. Abban az időben nem voltak használatosak evőeszközök. Az ételt laposra sütött kenyérdarabbal vették ujjaik közé. Amikor az ilyen „kenyér-kanál” már túl zsíros lett, az asztal alá dobták és másikat vettek. Azt fejezi ki ezzel a képpel az asszony, hogy hite szerint a megváltás kegyelmei a pogányoknak is szólnak. Ez a hit egyben előre jelzi az Egyház egyetemes (katolikus) küldetését. Jézus meglepődik és megdicséri az asszony erős hitét. Vagyis, hogy pogányként bűnösnek nevezte magát és Hozzá, a Messiáshoz fordult. A csoda ez által következik be: lánya még abban az órában meggyógyult.
Mit üzen mindez nekünk, mit tanulhatunk ettől a pogány asszonytól?
Elsősorban a nehéz helyzetekre, időszakokra vonatkozik. Képzeljük most magunk elé ezt az asszonyt, aki lányáért könyörög. Egy édesanya a legjobbat akarja gyermekének, ezt tárja fel az Isten előtt. Jézus pedig nem néz rá, nem szól hozzá. Nehéz helyzet a mi életünkben is, amikor Isten nem válaszol, nem siet segítségünkre azonnal. Vajon mit szoktunk tenni ilyenkor? Amikor azt érezzük, hogy Isten csendben van. Fülelünk, de Isten hallgat. Voltunk-e már ilyen helyzetben? Kellemetlen érzés, fájdalom, szenvedés, magunkra maradottság érzése lehet úrrá rajtunk. Voltál-e már olyan helyzetben, hogy valakivel beszélgettél, elmondtad legmélyebb érzéseidet, feltártad magad előtte, kibeszélted már magad, de ő csak hallgatott. Úgy érezhetted, nem is figyel rád. Nem tudhattad, mi zajlik le benne, vajon egyetért vagy elutasít, mert nem mondott semmit. És ez most közted és Isten előtt alakul ki. De ez nem azért van, hogy összetörjön. Isten azt akarja, hogy hited növekedjen. Az asszonnyal pontosan ez történik. A jézusi pedagógia beválik. Tudja, hogy Jézus a Messiás, és kitartóan, hűségesen könyörög.
A nehéz helyzetekben két lehetőség áll előttünk is. Először: Lehetünk mérgesek, frusztráltak Isten előtt és elfordulhatunk Tőle, mondván, hogy nem hallgat ránk, nem figyel, nem segít. Ilyenkor az a rejtett gondolat és elvárás van a lelkünkben, hogy Istennek mindig és mindig úgy kell segítenie, ahogy mi elgondoljuk… Mondjuk, de nem gondoljuk komolyan, hogy „legyen meg a Te akaratod”. És elfordulunk Tőle. Ilyenkor Isten nem tudja bennünk növelni a hitet… Másodszor: a nehéz helyzetünkben továbbra is az Urat keressük, akárcsak a kánaáni pogány, azaz immár nagyon is mélyen hívő asszony. Engedjük meg, hogy Isten –ha akar- hallgasson. De mi folytassuk utunkat a hitben. Menjünk feléje. Kiáltsunk hozzá: „Uram, segíts rajtam!”. Ha nem érkezik válasz, nem azt jelenti, hogy Isten már nem gondoskodik, nem szeret engem. Bizonyára azt akarja, hogy még mélyebben megismerjem Őt. Fogadjuk el a nehézségeket is kezéből. A nehézségek idején a hitünk jobban növekszik. Sub ponderem crescit palma. Terhelés alatt növekszik a pálma. És amikor a hitünk a nehézségeken keresztül növekszik, mindig történik egy csoda, mint a kánaáni asszony esetében is, akinek lánya még abban az órában meggyógyult. Ez a mi életünkben is megtörténhet! Lehet, nem látványos, de valóságos csoda. Hitünk növekedése, reményünk erősödése és szeretetünk tökéletesedése mindig csoda, és gyümölcseit hamar észreveszik környezetünkben is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése